Prága városa a múlt héten átutalt 2.7 milliárd koronát (kb. 30 milliárd HUF) a Blanka alagút építési költségeire a bíróság döntésének megfelelően. A kivitelezőnek, a Metrostavnak, a pénz megérkezése után legkésőbb 2 nappal folytatnia kell az építkezést, amit végre most hétfőn el is kezdtek, mivel a pénzből ők is ki tudták fizetni a saját beszállítóikat.

    A Gazdasági Kamara Döntőbírósága több hetes tárgyalássorozat után elrendelte, hogy a szerződés érvényes és Prágának ki kell fizetnie összesen több mint 4 milliárd koronát (kb. 45 milliárd HUF), több olyan régebbi számláért is, amiknek a törvényességét városvezetősége kétségbe vonta. A 2.7 milliárd korona után további 1.34 milliárd koronát kell kifizetnie az építkezés előre hal adtával.

    A Döntőbíróság az ítélettel egyúttal kötelezte a kivitelező céget hogy, az alagút építését 5 hónapon belül fejezzék be és adják át az alagutat a városnak. Ám ez messze nem jelenti azt, hogy 5 hónap múlva az alagutat használni is lehet, mert az az idő csak az építkezésre vonatkozik. A háttértechnikai kivitelezésről nincs szó az ítéletben, és a technikai átadás után még mindenképpen szükség van egy tesztidőszakra és próbaidőszálra is. Prága városa reméli, hogy még az idei év vége előtt át tudják adni az alagutat teljes egészében a forgalomnak.

    A pereskedés ezzel az ítélettel még nem ér véget, mert a Metrostav kiterjesztette a keresetét további 1 milliárd koronával, egyebek mellett az előző Blankával foglalkozó bejegyzésemben már részletezett problémás és nem megfelelően engedélyeztetett Trojai Moldva-híd költségeiért.

Válogatott események a Blanka alagútrendszer építéséből:

2001 június – a költségeket a prágai belső körgyűrű északnyugati szakaszára, amit később Blanka alagútnak neveznek, 16 milliárd koronára becsülik.

2004 december – egy ujabb, pontosított becslés a költségeket 22 milliárd koronában állapítja meg

2006 szeptember – a Városháza kiválasztotta a tender győztesét, aki a Metrostav lett, akik 21.2 milliárd koronát ajánlottak, 3 milliárddal kevesebbet, mint a második legjobb ajánlattevő. A munkát 2011-ben kellett volna befejezni.

2008 május – Stromovka parkban az alagút fúrása miatt nagy területen beszakadt a talaj, ami még többször megismétlődött az építkezés folyamán, legutóbb 2010 nyarán.

2009 november – bejelentik, hogy az építkezés 13 hónapot csúszik az átadás 2012 decemberében várható

2010 január – befejeződik az egyik alagútág furása, a teljes alagútkomplexumot júliusra fúrták ki.

2010 február – a Metrostav bejelenti, hogy az ÁFA emelkedése 700 illó koronával megnöveli a költségeket

2011 február – az új polgármester Bohuslav Sobotka, bejelentette, hogy az alagút minden jel szerint majdnem 10 milliárd koronával drágább lesz, mint ahogy az előző városvezetés tervezte, amiből 5 milliárd koronányit tesznek ki az előre nem látott és nem tervezett pluszmunkák, pl. talajbeszakadások vagy épületkárok, drágább technika használata plusz 1 milliárdért valamint inflációs hatások okozta plusz 3.5 milliárd korona. A végösszeget a Metrostavval folytatott tárgyalások során sikerül 1 milliárddal 36 milliárd koronában megállapítani.

2012 május – Prága városa felfüggesztette a számlák kifizetését a Metrostav felé.

2013 december – a Metrostav abbahagyta az építkezést és döntőbíróság elé vitte az ügyet. 2014 március – a Döntőbíróság ítéletet hoz.

2014 október- a Blanka alagút a tervek szerint elkészül.(?)