Idén január elsején a prágai palesztin nagykövet egy robbanás során szerzett súlyos sérülései következtében elhunyt Prágában, a katonai kórházban. Január 8.-án temették el a Palesztin Autonómia fővárosában, Ramallahban.

   

(Fotó: www.yalibnan.com) 

     Annyit lehet tudni, hogy a széf robbant fel röviddel dél előtt vagy a széfben robbant fel valami, és a nagykövet egyedül tartózkodott a helységben. A szakértők viszonylag kis mennyiségű robbanóanyag felrobbanásáról beszélnek. Azt még nem lehet tudni, hogy a robbanóanyag bent volt-e a széfben, vagy alatta, esetleg felette volt-e elhelyezve a robbanás pillanatában. Mivel találtak az épületben még egy hasonló trezort ezért átmenetileg evakuálták a környező házakat, amíg a tűzszerészek átvizsgálták a másik széfet.

     A követség szóvivője szerint a széf mindennapos használatban volt, a nagykövet pontosan tudta hogyan kell használni és kizárta, hogy használtak volna egy speciális védelmi rendszert, ami valami módon bármifajta robbanóanyaghoz lett volna kapcsolva, meggátolandó az illetéktelenek hozzáférését a trezor tartalmához. Némi zavart keltett hogy ezzel egy időben a palesztin külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy egy olyan trezor robbant fel, amit 20 éve nem nyitottak ki. Ezt a nagykövetség dolgozói cáfolták megismételve, hogy a felrobbant trezor napi használatban volt. Azt nem tudni, hogy van-e valami titkos széf Prágában palesztin diplomáciai védelem alatt, amit 20 éve nem nyitottak fel, de az biztos, hogy a palesztin külügyminiszter szavai szerint akár fel is robbanhat...

     A cseh rendőrök és nemzetbiztonsági szakértők átvizsgálták az épületet, mivel ez egy új épület, ami majd a új nagykövetség helye lesz és amelybe éppen a tragédiát megelőző napokban kezdtek átköltözni, még nem volt hivatalosan palesztin diplomáciai fennhatóság alá helyezve, tehát még nem védte a Bécsi Konvenció. Ezért az összes vizsgálatot a cseh hatóságok végzik. A felrobbant trezorban a kémiai nyomok alapos kielemzése akár 30 napot is igénybe vehet, addig arról nem tudnak közelebbit mondani. A vizsgálat során a rendőrök nagy mennyiségű fegyvert találtak, köztük több géppisztolyt is. A dolog pikantériája hogy a most fellelt arzenálból több fegyvert is a cseh Zbrojovka fegyvergyár készített még a 80-as években és a Csehszlovák kommunista állam juttatta el őket Jasszer Arafat embereihez annak idején, akiknek nem egyszer kiképzést is biztosított. A Követség szóvivője semmilyen fegyver létezéséről nem tud, mint ahogy senki sem tudna, ha az épület már diplomáciai védelem alatt állna. Sem a prágai palesztin diplomaták, sem a ramallahi Palesztin Külügyminisztérium azóta sem adtak választ fegyverekkel kapcsolatos cseh kérdésekre. A biztonsági szakértők a közvéleménnyel ellentétben nem lepődtek meg a fegyverek jelenlétén, inkább azon hogy megtalálták őket. Példaként említették azt az akciót, amelynek során a cseh titkosszolgálat 2003-ban az iraki nagykövetségen 11 pisztolyt, 4 AK-47est (Kalasnyikov), 2 H&K géppisztolyt hangtompítóval, 2000 lőszert és egy vállról indítható rakétát talált, amit az akkor prágai székhelyű Szabad Európa Rádió elleni merénylethez terveztek használni

     A rendőrség információi szerint a mostani tragédia nem volt merénylet, a jelenlegi adatok alapján kizárható az idegenkezűség. Ezzel ellentétes véleményen van több palesztin forrás és a nagykövet családja, akik szerint valaki manipulálhatta a trezort éjjel, miután az új épületbe szállították és másnap délelőtt felrobbant, ők az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot sejtik az esemény mögött.

     Az eset megdöbbentette a cseh közvéleményt. Volt már több tüntetés is olyan civilek szervezésében, akik nem akarják, hogy a palesztin nagykövetség a tervezett helyére, az ő szomszédságukba költözzön. A tényeknek megfelelően ki kell hangsúlyozni, hogy a cseh diplomácia egészében nagyjából tehetetlen. Átadhatnak tiltakozó jegyzéket (megtették), berendelhetik akár az egész követséget a külügyminisztériumba, de ez nagyjából minden. A külügyminisztérium már hivatalosan tiltakozott és felvilágosítást kért a fegyverek ügyében a Palesztin Hatóságtól, válasz még nem érkezett..

(Fotó: www.radio.cz)

     Semmiképpen nem lehet elfogadni, hogy egy civil objektumban fegyvereket tárolnak még akkor sem, ha az majdan diplomáciai épület lesz. Az is biztos, hogy a robbanóanyag nem megszokott trezorvédelmi eszköz, a szakértők kizárták. Előfordul, hogy a trezor tartalmát meg szokták semmisíteni az illetéktelenek előtt, de nem úgy hogy a normális használat során bárki megsérüljön. A közvélemény fő kérdése azonban megválaszolatlan marad, meddig terjed ki a cseh titkosszolgálat ellenőrzése a cseh állam felségterületén, és meddig terjednek, terjedhetnek ki az egyes országok diplomáciai aktivitásai.